Alapadatok

2. TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

2.1 Az NFP Nonprofit Kft. alaptevékenysége, feladat- és hatásköre:

   2.1.1 Alapító Okirat

   2.1.2 A társaság tevékenységének és gazdálkodásának körét kiemelten szabályozzák az alábbi jogszabályok

   2.1.3. Szervezeti és működési szabályzat

   2.1.4 Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

   2.1.5 Belső ellenőrzési kézikönyv

2.2 Hirdetmények, közlemények

2.3 Pályázatok

2.4 Közérdekű adatok igénylése

2.5 Egységes közadatkereső rendszer

 

2.1 Az NFP Nonprofit Kft. alaptevékenysége, feladat- és hatásköre:

A derogációs kötelezettséggel érintett projektek esetében Magyarországot uniós jogszabályok kötelezik. A derogációs kötelezettség alapján, amennyiben a projektek megvalósítására nem, vagy csak késedelmesen kerül sor, az Európai Unió Bizottsága Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet, amely alapján a vállalt kötelezettség teljesítésére való kötelezés mellett átalány és napi bírság kiszabására kerülhet sor, emellett elkerülhetetlen a forrásvesztés is. Erre való figyelemmel nemzetstratégiai és nemzetgazdasági érdek fűződik az adott projektek mielőbbi megvalósításához.

Az NFP Nonprofit Kft. (továbbiakban: Társaság) kiemelt feladata a 2007-2013 tervezési szakaszban a 2000 LE feletti települések szennyvíz elvezetésének és tisztításának megoldása volt, ezáltal elkerülve a derogációs kötelezettség elmulasztásából eredő szankciókat. A Társaság létrehozásával és a KEOP időszakban kifejtett tevékenységével közvetett módon 138 milliárd forint uniós forrás felhasználásával - az építőiparban hazai új munkahelyek létrejöttével megvalósuló – alapvetően 62+3 beruházás valósult meg, amelyek az alábbiak:

 

  • 62 szennyvízelvezetés és – tisztítás tárgyú beruházás esetében projektfelügyelet ellátása, ezen belül 6 projekt esetében kedvezményezetti konzorcium vezetőjeként a beruházások lebonyolítása,
  • Országos közhiteles víziközmű kataszter elkészítése (VIKKA),
  • Forgalomképes közcélú, állami tulajdonú, káros vizek elvezetését szolgáló vonalas vízi létesítmények kataszterének elkésztése (BEKKA), 
  • A derogációs ivóvízminőség-javító beruházásokhoz kapcsolódó országos ivóvízközmű vagyonértékelés lebonyolítása (KEOP-7.12.0).

 

Mindezekkel aktívan szerepet vállalt a forrásvesztés elkerülésében, a projektekhez kapcsolódó kifizetések teljesítésében.

 

A Társaság Kft. feladatbővülését egy 2014. december 19-én megjelent szabályozó csomag határozta meg, amelyből a legfontosabb jogszabály az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és - tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet. 

A Korm. rendelet a 2014-2020 uniós ciklus KEHOP keretén belül a szennyvíz-elvezetési és tisztítási projekteken kívül a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházásokat is a Társaság hatáskörébe utalta.

A Társasága KEHOP második és harmadik prioritásán belül több száz (szennyvíz területen közel 200 db projekt, ivóvíz területen kb. 50-150 db projekt, hulladék területen kb. 50-100 db projekt), közel 500 milliárd összértékű projektet valósíthat majd meg.

A Társaság. további feladatbővülését hozta a 2016. június 13-án megjelent az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2014–2020 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt, a távhőszolgáltató szektort érintő, energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására irányuló beruházások megvalósításáról szóló 158/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet, ami a távhőszolgáltató szektort érintő, energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására irányuló beruházásokat is az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe utalta.

A két Korm. rendelet értelmében a Társaság a hatáskörébe utalt szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási ,ivóvízminőség-javító, valamint a távhőszolgáltató szektort érintő beruházások tekintetében: 

 

  • kidolgozza a közbeszerzések/beszerzésekegységes lebonyolításának rendszerét és meghatalmazott ajánlatkérőként lebonyolítja azokat,
  • előkészíti a projekteket,
  • ellátja a projektek megvalósításával kapcsolatos projektmenedzsment feladatokat, 
  • ellátja a műszaki ellenőr feladataival kapcsolatos koordinációt.

 

A Társaság konzorciumvezetőként ezáltal a projektek előkészítésétől a befejezéséig közvetlen ráhatása van a projektek határidőben történő megvalósítására.

Mindez javítja a fejlesztésekkel kapcsolatos kiszámíthatóságot, a beruházások megvalósításának szakmai színvonalát, valamint az elszámolások és az elkészülő projektdokumentáció minőségét.

 

2.1.1 Alapító Okirat

 Letölthető pdf formátumban.

 

2.1.2 A társaság tevékenységének és gazdálkodásának körét kiemelten szabályozzák az alábbi jogszabályok

 Letölthető pdf formátumban.

 

2.1.3. Szervezeti és működési szabályzat

 Letölthető pdf formátumban.

 

2.1.4 Adatkezelési Szabályzat

 Letölthető pdf formátumban.

 

2.1.5 Belső ellenőrzési kézikönyv

 Letölthető pdf formátumban.

 

2.2 Hirdetmények, közlemények

Jelenleg nincs

 

2.3 Pályázatok

Jelenleg nincs

 

2.4 Közérdekű adatok igénylése

Cím: 1139 Budapest, Pap Károly u. 4-6. VI. emelet

Telefonszám / Faxszám: +36 1 239 0420

Email: nfp[kukac]nfp.hu

 

2.5 Egységes közadatkereső rendszer

Az egységes közadatkereső rendszert a http://kozadat.hu/kereso/ internetes oldalon lehet elérni.